Közösségi Tér

Tudatból test – az ájurvéda kozmológiája

A Tiszta Tudat – Nagy Önvaló (Szelf) – Természeti Törvény – Transzcendentális Tudat – Tiszta Intelligencia, azaz a Véda mezeje nyilvánul meg fizikai világként, továbbá benne emberi testként.

Míg a modern biológia és orvostudomány szerint az emberi test evolúciója során spontán ébredt tudatára biokémiai interakciók sorozatának következményeként, addig a több ezer éves Ájurvéda, azaz az élet tudományának tradicionális tudása alapelvként kinyilatkozza, hogy a tudat hozza létre és folyamatosan újrateremti a testet.

Ezért az orvos feladata a test megfelelő kondícióinak biztosítása, amikor is a test belső intelligenciája felébred, semlegesíti a testidegen anyagokat, majd kijavítja a funkciókat és újraépíti a testet, hogy az újra egyensúlyban, egészségesen tudjon működni.

Ez a tudat és a test önmagára irányuló, azaz önviszonyuló természete, ami a tudatalapú egészségmegőrzés és gyógyulás alapköve az Ájurvéda szerint.

Mester Ákos második, az “Ájurvédikus elme-test típusok” c. előadása másnap (péntek 15:00) jelen témára épül.

IDŐPONT ÉS HELYSZÍN

Csütörtök
11:00 – 12:00
VedaSet sátrak

ELŐADÓ