
Kereszty András majd harminc éve önismereti tréner, életvezetési tanácsadó és a 18 éve fennálló – A Tudatosság Iskolája – nevű intézmény alapítója.
Többezer egyéni terápia, 10.000 órányi előadás, számtalan kurzus, tréning és elvonulás után: letisztultan és sok-sok humorral adja át tudását az életről, az emberi kapcsolatokról, a konfliktusokról és azok megoldási lehetőségeiről. Számtalan iskolában, mesternél, kurzuson és főiskolán tanult, majd létrehozta a saját rendszerét az ősi bölcsesség és a modern lélektan alapján. Négy gyermek édesapja, négy könyvet írt a tudatosság témájában és négyszer kezdte újra az életét. András előadásain egyszerű szavakkal mutatja meg az élet komoly oldalát és képes a bonyolult dolgokat is egyszerűen, szívhez szólóan megfogalmazni. Minden érdeklődő emberhez szól. Előadásaiban lelkesítő, pozitív és gyakorlatias módon egy jobb minőségű életről, az egyszerű eszközökkel elérhető boldogságról és a tudatosságban található végső szabadságról tanít.
Már feltöltöttük a program nagy részét, és folyamatosan frissítjük az új információkkal. Hamarosan minden részletet megosztunk, addig is biztosítsd a helyed!